A KORMáNY úGY SZERETNé ELKERüLNI A RECESSZIóT A JöVőBEN, HOGY AZ IGAZáBóL MáR BEKöVETKEZETT

Látványosan inkább a jövőről szeretnek beszélni mostanában a kormányzati politikusok, és nem a magyar gazdaság jelenlegi állapotáról. Íme néhány példa:

  1. Orbán Viktor: Az infláció februártól vagy márciustól csökkenhet, az év végére pedig egy számjegyűre mérséklődhet.
  2. Nagy Márton: A megsokasodott gazdasági kihívások ellenére el kell kerülni a recessziót, sőt a magyar kormány célja, hogy a 2022-es 4,5 százalékos növekedést követően 1,5 százalékos növekedést érjen el az ország 2023-ban.
  3. Lantos Csaba: Magyarországon sokkal beruházás-intenzívebb korszakba kell lépni az energetikában is; a kormány arra készül, hogy a következő hét évben az előző hét évhez képest ötszörösére fogja növelni a megfelelő energiaellátáshoz szükséges infrastruktúra-beruházásokat.
  4. Navracsics Tibor: A következő években alapvető változások zajlanak Magyarországon a területfejlesztési politikában, szeretnék csökkenteni a Budapest-központúságot.

  5. Varga Mihály: A magyar gazdaság továbbra is ellenáll a háború és a szankciók káros hatásainak.

Ehhez képest ugye decemberben 24,5 százalékkal voltak magasabbak az árak és Európa-bajnok a magyar infláció. A magyar GDP 2022 harmadik negyedévében az előző három hónaphoz képest 0,4 százalékkal csökkent. A negyedik negyedév még nem ismert, mert a KSH csak februárban publikálja, de Virág Barnabás, az MNB alelnöke már arról beszélt a keddi sajtótájékoztatóján, hogy a magyar gazdaság technikai recesszióban van. A technikai recesszió az, ha a negyedéves bázisú GDP-adat két, egymást követő negyedévben is negatív. Tehát a jegybank már tudja, hogy tavaly nem csak a július-szeptember volt recessziós, hanem az október-december is visszaesést produkált.

Ha ez még nem volna elég, akkor Virág Barnabás a szokásos szakzsargonban azt is megjegyezte, hogy

az év elején a növekedés tovább lassult.

Tehát 2022 második féléve után 2023 első negyedévéből a január is biztosan még a recessziós időszakot hosszabbította, így jó esély van arra, hogy egymás után összességében három negyedévben lesz gazdasági visszaesés. Összességében tavaly júliustól idén márciusig.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint is valószínűleg bekövetkezett a technikai recesszió, és ha a GDP-t 2022 nyarától 2023 nyaráig tartó időszakban vizsgálnánk, akkor éves alapon is recesszió valószínű. Ha be is igazolódnak az optimista forgatókönyvek, hogy idén márciustól már beindul a gazdaság, az április-június már nem tudná kompenzálni az előtte lévő három recessziós negyedévet. Az elemző szerint ugyanakkor a recessziós gödör egyelőre nem mély, a munkanélküliség nem ugrott meg látványosan, a hitelpiac és az ingatlanpiac egyelőre nem omlott össze, bár vannak rossz jelek. Például több ingatlanos cég is jelezte, hogy apad a kereslet, kivárnak a vevők a lakásvásárlással.

A bajt persze a kormány is érzékeli. A beígért Baross Gábor Újraiparosítási program éppen azt a cél hivatott szolgálni, hogy 2023-ben Magyarország elkerülje a recessziót. Az elkerülni ige azonban nem teljesen pontos, hiszen már bekövetkezett, így inkább a kilábalás lehet a cél.

A Kormány létrehozza a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot (BGH), melynek köszönhetően hazánkban a valaha volt egyik legnagyobb, 700 milliárd forintos kormányzati hitelprogram indul meg 2023. februártól

- szól a kormányzati bejelentés. A vállalatok méretmegkötés nélkül vehetik fel a hiteleket, így a kis- és középvállalatok mellett a nagyvállalatok is hozzáférnek a kedvezményes hitelekhez.

Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy a gazdaság élénkítése érdekében megint temérdek pénzt készül kiszórni a piacra a kormány, ami tökéletesen szembemegy a jegybank törekvéseivel. Az MNB ugyanis a magason tartott kamatokkal pont a likviditást szeretné kiszívni a piacról, így mérsékelve az inflációt. A 700 milliárd forintos hitelprogram pedig garantáltan az infláció letörése ellen dolgozik. Ebből is látszik, hogy a jegybank mennyire független.

2023-01-27T14:02:22Z dg43tfdfdgfd